És megérkezett az Időcsiga

Amikor e blog első bejegyzését közzétettem, már nyitott kapukat döngettem. Szombathelyen a Savaria Múzeumban ugyanis, április 2-án megnyílt az Időcsiga kiállítás, ahol csigavonalba rendezetten láthatók Vas megye területén az elmúlt 10 évben feltárt leletek a rómaiak előtti időkből. Nyári szabadságom alatt volt szerencsém meglátogatni a kiállítást. A csigavonal a neolitikumtól a rézkoron és a bronzkoron keresztül a vaskorig halad és mintegy 6000 évet ölel fel, szeptember 10-ig látogatható. A kiállításról annak idején a www.regeszetimagazin.hu-n is közzétették a Szombathelyi Televízió rövid tudósítását http://www.sztv.hu/hirek/idocsiga-a-savaria-muzeumban. Ezzel együtt lényegesen kisebb reklámot kapott, mint három éve az "És megérkeztek az inkák" kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Az Időcsiga szeptember 10-ig látogatható.

Közép-dunántúli régészeti kultúrák, Kr.e. 5500-450

Kr.e 800-450:

KORAI VASKOR. HALLSTATT KULTÚRA

Megjelentek a vasfegyverek, a lószerszámok, a kocsialkatrészek.[1]

Magaslati, több esetben erődített, kő vagy fa és föld felhasználásával épített sáncokkal épített települések Süttő-Nagysáncon, Tihany-Óváron. Folyóvíz melletti erődített telep: Süttő-Nagysánctető. Köznépi telep, Pilismarót-Szobi rév. A településeken felszínre épített boronaházak és földbe mélyített építmények álltak. Somlóvásárhelyi temető (kocsival történő eltemetés).[2]

Kr.e.1200-800:

KÉSŐ BRONZKOR. URNAMEZŐS KULTÚRA. [3]

IV. FÁZIS: VÁLI KULTÚRA

III. FÁZIS:
ÉSZAKNYUGAT-DUNÁNTÚLI CSOPORT,

ÉSZAKKELET-DUNÁNTÚLI CSOPORT (VÁLI KULTÚRA)
Leletei  a Sághegy-Velemszentvid csoport anyagával mutatják a legszorosabb  rokonságot,  b ár nem kevésbé szoros szálakkal  kötődnek a helyi  későhalomsíros - korai urnamezős kultúra alapréteghez. Észak felől a dél-morvaországi Velatice  kultúra és a nyugat-szlovákiai Ocskó (Ockov) leletanyaga áll legközelebb. Még  ennél is jóval erősebb a kapcsolata a  hetén yi (Chotin) csoporttal.Telepmaradványok: Bajót-Hagymásrét, Esztergom-Búbánatvölgy, Esztergom-Szamárhegy.

KURDI HORIZONT

II. FÁZIS: ÉSZAKNYUGAT-DUNÁNTÚLI CSOPORT, BALATON-VIDÉKI CSOPORT, ÉSZAKKELET-DUNÁNTÚLI CSOPORT

Csabrendeki temető.

I. FÁZIS: BALATON-VIDÉKI CSOPORT, BAKONY-VIDÉKI CSOPORT, ÉSZAKKELET-DUNÁNTÚLI CSOPORT

Kr.e.1400-1200:

KÉSŐ BRONZKOR. HALOMSÍROS KULTÚRA

harcias, lótartó népesség, hosszú kardok

Kr.e.1400-1300:

KÉSŐ BRONZKOR. KOSZIDERI KULTÚRA

Dunaújváros Koszider-padlás. A vatyai kultúra utódai.

Kr.e.1550-1400:

KÖZÉPSŐ BRONZKOR. MÉSZBETÉTES EDÉNYEK KULTÚRÁJA

Kr.e.1600-1550:

KÖZÉPSŐ BRONZKOR.

A Litzen-kerámiások benyomulása nyugatról.
ZÓKI KULTÚRA megjelenése a Balatontól északra.

Kr.e.1700-1400:

VATYAI KULTÚRA

A nagyrévi kultúra és a kisapostagi kultúra keveredéséből alakult ki.
Erődrendszer a Budai hegyektől a Sió torkolatáig. A középső szakasz földvárai: Adony, Sárbogárd, Dunaújváros, Pákozdvár. (Fejér megye történelme napjainkig)
A kultúra legnyugatibb települése Fehérvárcsurgó Kisvárhegyen. (Horváth Tünde: A vatyai kultúra településeinek kőanyaga. Komplex régészeti és petrográfiai feldolgozás. Ph. D. disszertáció II. kötet.)   

 

Kr.e.1800-1500:

KÖZÉPSŐ BRONZKOR. KISAPOSTAGI KULTÚRA.

A hatvani kultúrával rokon, de más jellegű keleti népcsoport.

  

Kr.e.2000-1800:

KORAI BRONZKOR. HARANGALAKÚ EDÉNYEK KULTÚRÁJA

Kr.e. 5000-4500:

KORAI RÉZKOR: LENGYEL (III) KULTÚRA

Lelőhely: Veszprém (Magyar régészet az ezredfordulón. (Főszerkesztő: Visy Zsolt, Felelős szerkesztő: Nagy Mihály) Budapest 2003.  124. oldal. http://www.regeszet.org.hu/images/regeszet2000/h_005.pdf)

Kr.e. 4500 körül:

KÉSŐ NEOLITIKUM: KOTTAFEJES KULTÚRA

A Dunántúli Vonaldíszes kultúrából alakult ki. Lelőhely: Neszmély.

Kr.e. 5000 körül:

ÁTMENET A KÖZÉPSŐ NEOLITIKUMBÓL A KÉSŐ NEOLITIKUMBA: SOPOT KULTÚRA. A Dunántúli Vonaldíszes Kultúra és a Vinča kultúra elemeit tartalmazza.  Lelőhely: Nemesvámos. (Regenye Judit: A Sopot kultúra kronológiai helyzete Magyarországon. http://epa.oszk.hu/01600/01610/00021/pdf/vmm_22_2002_02_regenye.pdf)

Kr.e. 5200-5000:

KÖZÉPSŐ NEOLITIKUM: ZSELÍZ KULTÚRA

A Dunántúli Vonaldíszes kultúrából alakult ki. Arcos edények. Lelőhelyek: Neszmély, Bicske, Sukoró, Veszprém, Mencshely. (Magyar régészet az ezredfordulón. (Főszerkesztő: Visy Zsolt, Felelős szerkesztő: Nagy Mihály) Budapest 2003.  98. oldal. http://www.regeszet.org.hu/images/regeszet2000/h_004.pdf)

Kr.e. 5500-5200:

KÖZÉPSŐ NEOLITIKUM: DUNÁNTÚLI VONALDÍSZES KULTÚRA

A kultúra egyik legfontosabb nyersanyaga a szentgáli radiolit.

---

[1] Kővári Klára: I.m. 36. old.

---

[1] Jerem Erzsébet: A korai vaskor a Dunántúlon. A Hallstatt-kor. In: Magyar régészet az ezredfordulón (Főszerkesztő: Visy Zsolt, Felelős szerkesztő: Nagy Mihály) Budapest 2003. 183. old. (http://www.regeszet.org.hu/images/regeszet2000/h_007.pdf)

[2] Ősrégészet. In: Magyarország a XX. században / [főszerk. Kollega Tarsoly István] Szekszárd : Babits, 1996-2000. (http://vmek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)

[3] Kőszegi Frigyes: A Dunántúl története a késő bronzkorban. 19-53.  old. (http://mek.oszk.hu/09100/09138)

Közép-magyarországi régészeti kultúrák, Kr.e 6000- Kr.e. 800.

Kr.e 800 körül[1]: KORAI VASKOR. HALLSTATT-KULTÚRA

A Nyugatról terjedő kultúra Budapest környékét is eléri.

Kr.e.1000-800:

KORAI VASKOR. PRESZKÍTÁK (kimmerek?).

Mezőcsáti csoport. Újra a pásztorkodó állattartás vált általánossá, ezen belül a lótenyésztés szerepe jelentős volt.

Kr.e. 1000 körül: KÉSŐ BRONZKOR. KYJATICE KULTÚRA. Gyermelyi csoport.

Az Urnamezős kultúrák elől északkeletre visszahúzódó népesség.

Kr.e.1200-800:

KÉSŐ BRONZKOR. URNAMEZŐS KULTÚRA.

Urnamezős telepek a gödöllői- és a ceglédi dombvidéken, nagy temető Szigetmonostoron.[2]

A szlovákiai ČAKA (CSEKE) KULTÚRÁHOZ hasonló társadalmi rétegződés.

Kr.e.1500-1200:

KÉSŐ BRONZKOR. HALOMSÍROS KULTÚRA

Harcias, lótartó népesség, hosszú kardok. A helyi lakossággal keveredve átvették a hamvasztás szokását.[3]

Kr.e.1500 körül:

KÖZÉPSŐ BRONZKOR. KOSZIDERI KULTÚRA

a vatyai kultúra utódai (Dunakeszi)[4]

Kr.e.2000/1900-1500:

KÖZÉPSŐ BRONZKOR. VATYAI KULTÚRA

A nagyrévi kultúra és a kisapostagi kultúra keveredéséből alakult ki.

Életmódjára a hosszabb egyhelyben lakás volt a jellemző. Fejlett volt a földművelés és az állattenyésztés. Bronzöntés, ökrökkel vont eke, településeken szabályos utcák. Földsánccal és árokkal erődített falvakban éltek, erődrendszer a budai hegyektől a Sió torkolatáig.

Nagyszámú hamvasztásos, illetve urnás temetkezés került elő, több száz, sőt több ezer síros urnatemetők (Dunakeszi Kopolya-dűlőben 500-nál több sír, Szentendre).  

Kr.e.2500-2000/1900:

KORAI BRONZKOR. HATVANI KULTÚRA.

Sáncokkal erősített telepek (Vác-Csöröghegy).[5]

Kr.e.2500-2000/1900:

KORAI BRONZKOR. NAGYRÉVI KULTÚRA.

Rokonság a somogyvár-schneckenbergi népcsoporttal. 

Fejlett állattartás, a ló első ízben történt tömeges alkalmazása -> nagy mozgékonyság, talajváltó földművelés, cölöpvázas, döngölt, meszelt falú családi házak; fejlett bronzöntés (3 részes öntőminták), hamvasztásos temetkezés.

Duna vidékén: váci csoport; kulcsi és tószegi csoportok.

Kr.e.2500-2200/2100:

KORAI BRONZKOR. HARANG ALAKÚ EDÉNYEK KULTÚRÁJA. Budapest csoport.

Marokkó északi részétől Szicílián és a brit szigeteken át Lengyelországig és a Csepel-szigetig terjedt el. Bronzöntés, íjászok. Gerendavázas, paticsfalú házak, a kultúra legnagyobb temetője Budakeszin.

Halottaikat zsugorítva temették el, Bécstől keletre a Makó-kultúra hatására átveszik a hamvasztásos temetkezést és az edények belső díszítését. A legkeletibb részen a Budapest csoport: Szentendrei-szigettől a Csepel-sziget déli végéig húzódó településláncban.

Kr.e.2500 körül:

KORAI BRONZKOR. ZÓKI KULTÚRA.

A Makói csoport Váckisújfaluig terjedt.[6]

Kr.e. 2800-2500:

KORAI BRONZKOR. VUČEDOLI(LJUBLJANAI, MAKÓI) KULTÚRA. A klasszikus Vučedol-kultúra Szlavóniából kiindulva elfoglalja az egész Szerémséget, majd onnan a Duna mindkét oldalán kelet felé hatolva egészen a Vaskapuig jut. Etnikailag a Lasinja-kultúra és a badeni kultúra népének a keveréke. Központja a báden-kosztoláci főnök vucedoli  vára (palotája) helyén épített előcsarnokos (ún. megaron típusú) palota; új telepek. A bronzöntés bizonyítékai: bronzvésők, mediterrán típusú nyeles tőr, lándzsa és harci fokos öntőmintái; edényeken mészbetétes minták (égei-balkáni fazekasság hatása?). 6x4 méteres, földbe mélyített, paticsos falú házak, házak mellett kerek kemencék pár síros temetők.

Kr.e. 3500-2800:

KÉSŐ RÉZKOR. BÁDEN-PÉCELI KULTÚRA. Déli, anatóliai-balkáni eredetű népcsoportok.[7] Falvai és temetői sűrűn ellepik a Kárpát-medence belsejét. Halotthamvasztásos temetkezés; marhatartó pásztorcsoportok. Nincs az egész kultúrát összefogó vezető réteg. Pilismarót-szobi révnél feltárt településen kb. 300 objektum. Pásztorfőnökök sírjában 2-2 tehén, saját állatállományra utal.

Kocsimodellek (elsőnek feltárt a Budakeszi kocsimodell).

Kr.e. 3600-3500:

KÖZÉPSŐ RÉZKOR. PROTOBOLERÁZ IDŐSZAK.

Kr.e. 3800-3600:

KÖZÉPSŐ RÉZKOR. TŰZDELT BARÁZDÁS KERÁMIA.

Kr.e. 4000-3800:

KÖZÉPSŐ RÉZKOR. LUDANICE (NYITRALUDÁNYI) KULTÚRA.

Kr.e. 4500-4000:

KORAI RÉZKOR. LENGYEL-KULTÚRA (III. FÁZIS)

Kr.e. 5000/4900-4500:

KÉSŐ NEOLITIKUM. LENGYEL-KULTÚRA

Népessége a korábbi dunántúli Vonaldíszes Kultúra genetikai utódja, helyi fejlődés a Sopot-Bicske kultúrából, de a cucuteni-tripolje-gumelniţa kultúra hatása is érezhető. Nagycsaládi temetők, fegyver, kőbalta és kőkés mellékletek, a férfiak sírjaiban.

Legrégebbi települései: Szőgye, Párkány (mindekettő Szlovákia), Vác, Aszód környékén alakultak. 80-150 m átmérőjű köralakú sáncok.

Kr.e. 5400-5000/4900:

KÖZÉPSŐ NEOLITIKUM. DUNÁNTÚLI VONALDÍSZES KERÁMIA.

IDŐSEBB FÁZISBAN: KOTTAFEJES ÉS ZSELIC KULTÚRÁK

Hosszú, nagycsaládi házak, irtásos-égetéses, kapás földművelés, járulékos állattartás: szarvasmarha (őstulok háziasítása?), sertés, juh, kecske. Férfiak szerepének megerősödése. Önálló temetők megjelenése, de még zsugorított helyzetű temetés (részben még előfordul a házak közé temetés).

Nagytétnyi sír: Dunántúli Vonaldíszes, Alföldi Vonaldíszes és Vinĉa kultúrák találkozása.[8]

Kr.e. 6000 körül

MEZOLITIKUM. DUNAI-TARDENOISI KULTÚRA.

Rendkívüli kis méretű pengék, vakarók, az első sarlók, magas növények begyűjtéséhez használt kések.[9]

Sződliget és Vác határában a közvetlenül a Duna partján húzódó alacsony dombvonulaton mezolitikus telep.[10] Sátoralap és tűzhelyek.

Posztgravetti (a jégkorszak után továbbra is itt élők kultúrája) és a mai Lengyelország területén kifejlődött  Swidry-kultúra hatása.

---

[1] Az évszámok „Budapest régészeti kronológiája az újkőkortól” időszalag szerintiek. Az időszalag a budapesti történeti Múzeum honlapján érhető el. http://regeszet-dev.udstudio.com/index.php?shtemp=static.251  

[2] Kővári Klára: Régészeti leletek Vácon és környékén. Megjelent a Vác története I. kötetben. Studia Comitatensia 13. Tanulmányok Pest megye Múzeumaiból). Szentendre 1983. 37. old.

[3] Kővári Klára: I.m. 36. old.

[4] Kővári Klára: I.m. 36. old.

[5] Kővári Klára: I.m. 35. old.

[6] Kővári Klára: I.m. 34. old.

[7] Kővári Klára: I.m. 33. old.

[8] Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1984. I. kötet. 129. old.

[9] Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. 114. old.

[10] A telepet Gábori Miklós tárta fel 1954-ben és 1967-ben. Kővári Klára: I.m. 31.old. Sződliget honlapján ez olvasható: „A szakirodalomban Sződliget néven szereplő mezolit lelőhely a község váci határában található.” http://www.szodliget.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=13&Itemid=39

Nyugat-dunántúli régészeti kultúrák, Kr.e 5500- Kr.e. 450.

Kr.e. 800-450:
       KORAI VASKOR. HALLSTATT KULTÚRA.[1]

Kr.e.1200-800:

KÉSŐ BRONZKOR. URNAMEZŐS KULTÚRA.

"BRONZ-HALLSTATT"[1]  egyik fémműves központ: Velem-Szentvid. Örökletes törzsi vezetés. Kőszeg-óházi sarlólelet, velemszentvidi földvár.[2]

Kr.e.1400-1200:

KÉSŐ BRONZKOR. HALOMSÍROS KULTÚRA

harcias, lótartó népesség, hosszú kardok

velemszentvidi és csákánydoroszlói "előpénz"[3], góri öntőminta, jánosházi halomsírok

Kr.e.1550-1400:

KÖZÉPSŐ BRONZKOR . MÉSZBETÉTES EDÉNYEK KULTÚRÁJA

Kr.e. 1600-1550:

Litzen-kerámiások benyomulása Nyugatról az Ikva, Répce, Gyöngyös folyók mentén a Rába vidékére,  majd a Duna, illetve a Balaton felé. (A mészbetétesedények népe észak-dunántúli csoportjának kialakulása és elterjedése.[4]

Kr.e. 1900-1600:

KORAI BRONZKOR. GÁTA-WIESELBURG KULTÚRA a Rábától Nyugatra. Névadó település: Lajtakáta (Gattendorf), rokonság a morvaországi AUNJETITZI KULTÚRÁVAL. Települések sűrűsödése: Répce és Rába között; /temető: a Vas megyei Zsennyén/; Kőszegi-Rohonci hegység: rézérc és antimon). [5]

Győr környékén az északra húzódott eredetét tekintve: dél-dunántúli) ZÓKI KULTÚRA.

Kr.e. 2000-1800:

KORAI BRONZKOR. A Duna vidékén: HARANGALAKÚ EDÉNYEK KULTÚRÁJA. Marokkó északi részétől Szicílián és a brit szigeteken át Lengyelországig és a Csepel-szigetig terjedt el. Bronzöntés, íjászok. Gerendavázas, paticsfalú házak. Halottaikat zsugorítva temették el, Bécstől keletre a Makó-kultúra hatására átveszik a hamvasztásos temetkezést és az edények belső díszítését. A Lajta-csoport temetője Csepregen.[6]

Kr.e. 2000 körül: rohonci öntőminta[7].

Kr.e. 2600-2000:

KORAI BRONZKOR. VUČEDOLI(LJUBLJANAI, MAKÓI) KULTÚRA. A klasszikus Vučedol-kultúra Szlavóniából kiindulva elfoglalja az egész Szerémséget, majd onnan a Duna mindkét oldalán kelet felé hatolva egészen a Vaskapuig jut. Etnikailag a Lasinja-kultúra és a badeni kultúra népének a keveréke. Központja a báden-kosztoláci főnök vucedoli  vára (palotája) helyén épített előcsarnokos (ún. megaron típusú) palota; új telepek. A bronzöntés bizonyítékai: bronzvésők, mediterrán típusú nyeles tőr, lándzsa és harci fokos öntőmintái; edényeken mészbetétes minták (égei-balkáni fazekasság hatása?). 6x4 méteres, földbe mélyített, paticsos falú házak, házak mellett kerek kemencék pár síros temetők. Nyugaton a Dráva-Száva közén közeli rokona a Ljubljana/Laibach-típus, amelynek telepeivel a Dráva északi sávjában és az Alpok keleti peremén Magyarországon is számolni kell. „A kultúra több díszített tála került elő Szombathely területén, jellegzetes kereszt alakú mintázatuk talán Nap-szimbólum, és az edények kultikus rendeltetését jelzi.”[8]

Kr.e. 3000-2600:

KÉSŐ RÉZKOR. BÁDEN-PÉCELI KULTÚRA. Falvai és temetői sűrűn ellepik a Kárpát-medence belsejét. Halotthamvasztásos temetkezés; marhatartó pásztorcsoportok. Nincs az egész kultúrát összefogó vezető réteg.

Kr.e. 3000 körül:

Középső rézkori leletek Ménfőcsanakon.[9]

Kr.e. 3500 körül:

KORAI RÉZKOR. TŰZDELT BARÁZDÁS KERÁMIA KULTÚRÁJA

A fémművesség hanyatlásnak indult, inkább csak a kevés nyersanyagot igénylő, kisméretű réztárgyak fordulnak elő. A népesség csökkent, így a települések száma is visszaesett. Lelőhelyek: Oladi plató, Torony.[10]

Kr.e. 4000-3500:

KORAI RÉZKOR. BALATON-LASINJA KULTÚRA. Tovább élő késő-neolitikus népesség + bevándorlók az Alpok vidékéről és az Észak-Balkánról. Mély árkokkal védett erődített települések (séi kettős körárok). Az első réztégely (innét veszi át a rézolvasztást a bodrogkeresztúri kultúra?) A kultúra kiemelkedő fémleletei az ellentett élű rézcsákányok (Velem).[11]

Kr.e. 4200-4000:

KORAI RÉZKOR. LENGYEL III. FÁZIS.
A kultúrához tartozó népesség Lukácsházán is megtelepült.

Kr.e. 4800-4200:

KÉSŐ NEOLITIKUM. LENGYELI KULTÚRA. Népessége a korábbi dunántúli Vonaldíszes Kultúra genetikai utódja, helyi fejlődés a Sopot-Bicske kultúrából, de a keleti-délkeleti (balkáni eredetű) cucuteni-tripolje-gumelniţa kultúra hatása is érezhető. Nagycsaládi temetők, fegyver, kőbalta és kőkés mellékletek, a férfiak sírjaiban. Horvátországtól Lengyelország déli részéig terjedt el, hazánkban az egész Dunántúlt és Északkelet-Magyarországot vette birtokba. Településeiken nagyméretű, cölöpszerkezetes, tapasztott agyagfalú házak álltak, melyeket néhány esetben körárokkal vettek körül (séi körárok).[12]

Kr.e 5000-4800:

SOPOT-BICSKE KULTÚRA. Vinča kultúra nyugati ága. Agyagkanál megjelenése.[13] Lelőhely: Sé (séi Vénusz).

Kr.e 5500-5000:

VONALDÍSZES KULTÚRA. Hosszú, nagycsaládi házak, irtásos-égetéses, kapás földművelés, járulékos állattartás: szarvasmarha (őstulok háziasítása?), sertés, juh, kecske. Férfiak szerepének megerősödése. Önálló temetők megjelenése, de még zsugorított helyzetű temetés (részben még előfordul a házak közé temetés). Legrégebbi lelőhelyek: Kerka és Zala folyók völgyei; Bakonyi (szentgáli) radiolitból pattintott kőeszközök. Toronyi és keszthelyi paticsfalú házak 150-200 m2 hasznos alapterülettel.[14]

---

[1] Miske Kálmán. 1911. lásd: Mozsolics Amália: A magyarországi bronzkor kronológiájáról. 13. old. http://mek.niif.hu/07900/07901/07901.pdf

[2] Kőszegi Frigyes: A Dunántúl története a késő bronzkorban. 14.  old. http://mek.oszk.hu/09100/09138/

[3] Ilon Gábor: Pénzrendszer az ókorban? Krétai rudak. http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9903/kretai/krtai.htm

[4] A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972), 44. old. http://epa.oszk.hu/01600/01610/00011/pdf/vmm_11_1972_04_bandi.pdf

[5] Károlyi Mária: Savaria földjének ősi kultúrái a rómaiak előtt. http://www.vasiszemle.t-online.hu/2003/03/karolyi.htm, Nagy Marcella: "A fiúk a bányában dolgoznak" 1. http://sirasok.blog.hu/2010/01/19/a_fiuk_a_banyaban_dolgoznak_5

[6] Károlyi Mária: Savaria földjének ősi kultúrái a rómaiak előtt. http://www.vasiszemle.t-online.hu/2003/03/karolyi.htm

[7] Károlyi Mária: I.m.

[8] Károlyi Mária: I.m.

[9] Ilon Gábor: Évezredek emlékei Ménfőcsanak határában. http://www.mnm-nok.gov.hu/hireink/regeszeti-munkaink/423-evezredek-emlekei-menfocsanak-hataraban.html

[10] Víz előtti régészet. A Lukácsházi árvízcsúcs-csökkentő tározó területén végzet régészei feltárások. Kulturális örökségvédelmi szakszolgálat. Budapest 2010. 14. old. http://www.mnm-nok.gov.hu/images/stories/kiadvanyok/tnf/TNF_3_Vizelotti_Regeszet.pdf

[11] Víz előtti régészet. 12. old.

[12] Víz előtti régészet. 11. old.

[13] Víz előtti régészet. 12. old.

[14] Hétezer-ötszáz éves „luxusházak” Vas megyében http://www.geographic.hu/Civilizacio/2007/11/Hetezer_otszaz_eves_luxushazak_Vas_megyeben.  Hétezer-ötszáz évvel ezelőtt a Dunántúlon volt Európa közepe http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=242447.

És megérkeztek a rómaiak

2008-ban a Szépművészeti Múzeumban volt egy kiállítás "És megérkeztek az inkák címmel". Nagyon tetszett. Maga a cím is szellemes. Nem "És megérkeztek a spanyolok" vagy "És megérkezett Kolumbusz". A kiállítás és a címadás köztudottnak vette, hogy Amerikában Kolumbusz előtt is volt már civilizáció, melyek közül a legismertebb talán az Inka Birodalom, de nem ezt, hanem inkább az azt megelőző kultúrákat mutatta be. Már a kiállítás megtekintése alatt megfogalmazódott bennem, hogy ennek analógiájára lehetne esetleg ilyen címe is egy kiállításnak: "És megérkeztek a rómaiak". Mivel a Kárpát-medencében is már nemcsak honfoglaló őseink, hanem, a rómaiak előtt is léteztek viszonylag fejlett kultúrák. (A történelemtudomány sajnos önmagában az írásbeliséget tekinti a történelem előtti korszakok és a történelmi korok közötti választóvonalnak. Ebből a szempontból minden kultúra, amelyek nem maradt fenn írásbeli nyoma, az őskorhoz sorolódik. A régészet megközelítése ezzel szemben árnyaltabb, mert mindig az adott leletegyüttessel összeegyeztethető anyagi és szellemi komplexumot vizsgálja. Sem történész, sem régész nem vagyok, de laikusként a régészet megközelítésével azonosulok jobban, a korszakhatárokat nem egyetlen ismérv alapján kellene kialakítani.)

Kiállítást szervezni, nincs módomban. De még 2008-ban utánanéztem a Neten, hogy mi található a rómaiakat megelőző kárpát-medencei kultúrákról. A "szűz kéz" szerencséjével találtam rá a Magyar Elektronikus Könyvtár által közzétett "Magyarország a XX. században" c. kiadvány "Ösrégészet" c. alfejezetére (http://vmek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html). Ennek alapján a következőképp rajzolódott ki a Kárpát-medencei kultúrák római kor előtti története:

1. A Kárpát medence neolit és rézkori kultúráinak kronológiája

Korszak	Dunántúl	Alföld
Újkőkor és rézkor Kr. e. 6000-2500
Korai újkőkor		Kőrös-Starčevo kultúra
	Vonaldíszes kerámia kultúrája
		Bükki és szakálháti kultúra
	Sopot-Bicske kultúra	Vinča-Tordos kultúra
Késői újkőkor		Tisza-Herpály-Csőszhalom kultúra
Késő újkőkor	Lengyeli kultúra
Korai rézkor		Tiszapolgári kultúra
	Balaton-Lasinja kultúra
Középső rézkor
	Ludinecei kultúra	Bodgrogkeresztúri kultúra
Késő rézkor	Bádeni/péceli kultúra

A Kőrös/Criš- Starčevo kultúra

„A Körös/Criš–Starčevo kultúra országunk mai területén a Duna mentén, a Sió-torkolat magasságáig, a Tisza-vidéken pedig a Körösöktől északra is elterjedt. E kultúra népessége hozta, közvetítette a Balkán-félsziget déli-délkeleti részéről a neolitikum vívmányait (növénytermesztés, állattartás, kerámia). Hatására alakult ki Közép- és Kelet-Európában az ún. vonaldíszes (a század első évtizedeiben még szalagdíszesnek nevezett) kerámia kultúrája.” (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)

A dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája

A Belgiumtól a Dnyeszter vidékéig terjedő újkőkori műveltségnek a tágan értelmezett Dunántúlon megtalálható emlékanyagát 1966-tól illeti a magyar kutatás a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája névvel. Nevét edényeinek jellegzetes díszítéséről (karcolt vonalak) kapta. Idővel észak-északkeleti és keleti irányban is átlépte a Duna vonalát. Létezése a középső neolitikum közel egészét kitölti, s a késő neolitikum elején még élt. A legújabb kalibrált C-14 adatok (hosszú kronológia) szerint ez az 5800/5600–4900/4800 közötti évszázadokat jelenti. Dél felől érkező impulzusokra (Körös-Starčevo kultúra) jött létre, de vita tárgya, hogy a Dunántúl melyik részén, s az is, hogy milyen módon terjedt tovább nyugat felé. Korai időszaka a keszthelyi kultúra. A klasszikus fázist kottafejes, a későit zselizi csoportként aposztrofálta a kutatás. (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)  

A bükki és szakálháti kultúra

A vonaldíszes kerámia kultúrájának két fő Kárpát-medencei típusa a dunántúli és az alföldi volt. A dunántúli típus a tágabb nyugati vonaldíszeskerámia-kultúra részét képezi. Az alföldi típust keleti vonaldíszeskerámia-kultúrának is nevezik. Ide tartozik a szatmári, szakálháti és tiszadobi csoport, valamint a bükki csoport a mai Északkelet-Magyarország és Kelet-Szlovákia területén. Ez utóbbit az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrájának többi csoportjától elkülönítve általában bükki kultúra néven tárgyalják. A bükki kultúra emberei obszidiánt bányásztak, feldolgozták, és kereskedtek vele. Folyómedrek teraszaira építették településeiket, de voltak magasabban fekvő településeik is. Gyakran választottak barlangokat lakhelyül, a legfontosabb leletek a Domica-barlangból kerültek elő. Az újkőkori Közép-Európában nekik volt a legfejlettebb a keramikájuk – nagyon vékonyfalú, alaposan kiégetett edényeket készítettek, sárga, fehér vagy piros díszítéssel ékesítették.

 

 Vinča kultúra,

„Szerbiának a Kárpát-medence történetét is meghatározó régészeti kultúrája a Vinča kultúra, amely a korai/középső újkőkor határától (C-14 dátuma: kb. Kr. e. 5800 év) {V-362.} a kora rézkorig élt. Egyik világhírű telepét 1906-ban Alsótatárlakán fedezték fel. Ugyanitt 1961-ben három, jelekkel ellátott agyagtáblát találtak; a világ őstörténeti kutatásában egységesnek látszó vélemény alakult ki, hogy ezek a táblák az ókori Közel-Kelet és a Kárpát-medence valamilyen szintű kapcsolatára (ércek beszerzése, kereskedelme?) utalnak.” (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html))

 

 Sopot–Bicske kultúra

A Dunántúlon a középső neolitikumot záró, a vonaldíszes kerámia kultúráját követő déli eredetű régészeti kultúra elnevezése: Sopot–Bicske kultúra, mely a Vinča kultúra nyugati ágának egyik népcsoportja. Hazai névadó lelőhelyén, a Fejér megyei Bicskén telepük részleteit és néhány temetkezésüket is feltárta az 1960-as években Makkay János. A nemzetközileg elfogadott elnevezés (Sopot kultúra) kiegészítése az ő érdeme. (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)

Tisza-Herpály-Csőszhalom kultúra

A késő újkőkori Alföld régészeti csoportjait fedi a Tisza-Herpály-Csőszhalom kultúra elnevezés. A tiszai kultúra nevet az 1930-as években Banner János adta, amelyet a nemzetközi kutatás is átvett. Az új kultúra az alföldi vonaldíszes kerámia szakálháti csoportjának helyén alakult ki. Elterjedési területe később a Dél-Alföldtől a Felső-Tisza-vidékig terjedt. Kezdetei Kr. e. 4000 és 3800 körül sejthetők. Ekkor a települések száma az ötödére csökkent, nagy létszámú települések (tellek) alakultak ki, vagyis népességkoncentráció zajlott le. Vezérlelőhelyei: a Hódmezővásárhely-kökénydombi tell 28 feltárt házalapjával és szenzációs kultusztárgyaival, valamint Berettyóújfalu-Herpály és Tiszapolgár-Csőszhalom telljei. Gazdálkodásuk a talajváltó földművelés és az állattartás kombinációjára épült. Különleges státusú, nem igazi telepük, kultuszhelyük Tiszapolgár-Csőszhalmon volt. A tell feltárására Raczky Pál (1950–) irányításával, az M3 autópálya építésével párhuzamosan, nemzetközi kutatás keretében került sor. A tell középponti épületében áldozhattak isteneiknek; a női „főisten” (ún. Kökénydombi Vénusz) mellett a Kárpát-medencében először itt megjelenő férfi „főistennek”, talán a sumer Enlillel vagy a korai görög Kronosszal párhuzamosítható a Szegvár-tűzkövesi „sarlós istennek”. (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)

Lengyeli kultúra

A késő neolitikum és a korai rézkor évszázadaiban létezett az ún. lengyeli kultúra. Névadó lelőhelyét Lengyel község (Tolna megye) határában tárták fel; felfedezése Wosinsky Mór érdeme. Elterjedési területe: a Dunántúl, észak felé a Morva-medencéig terjedő terület, kelet felé a gödöllői és a nógrádi dombvidék. Legkeletebbi, egyúttal legnagyobb és leginkább kutatott településük és temetőjük Aszódon került elő. Központi kovabányáik egyike a Szentgál (Veszprém megye) határában magasodó Tűzköveshegy, További nagy telepeik: Zengővárkony, Pécsvárad-Aranyhegy, Villánykövesd. (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)

Baden-péceli kultúra

A késő rézkori badeni kultúra első alföldi lelőhelyét 1934–1938 között Banner János kutatta meg a hódmezővásárhelyi Bodzásparton. Mivel későbbi gyűjtései során kiderült, hogy a kultúra törzsterülete Magyarországon van, a Baden-péceli kultúra elnevezést vezette be. 1961-ben, a kultúra Mezőcsát-Hörcsögös-halomi temetője feltárásakor találták meg a Kárpát-medence legkorábbi sírkövét. Legnagyobb temetkezőhelyük (439 sírral) az 1950-es évek elején feltárt budakalászi temető. Különlegesek a kultúra legfiatalabb fázisának a Sajó-völgyben már négy helyről (pl. Center, Szentsimon) ismert temetkezései, ahol a hamvakat ember alakú (antropomorf) urnába helyezték. A korszak világhírű leletét, az első európai kocsiábrázolást, a budakalászi agyagkocsimodellt Soproni Sándor publikálta (1954). (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)

2. A bronzkori és a vaskori kultúrák kronológiája a Kárpát-medencében

Korszak	Dunántúl	Alföld
Bronzkor Kr.e. 2600-800/700
Kora bronzkor	Vučedoli kultúra
	Somogyvár-vinkovci kultúra	Hatvani kultúra
	Kisapostagi és mészbetétes kultúra
Középső bronzkor		Közép-európai halomsíros kultúra
	Koszideri kultúra
Késő bronzkor	Urnamezős műveltség
Vaskor Kr.e. 800/700- a rómaiak megjelenéséig
Korai vaskor	Halstatt-kultúra
		Mezőcsáti kultúra
Középső vaskor		Vekerzugi kultúra (szkíta kor)
Késői vaskor	Kelták

Halstatt kultúra
A Hallstatt kultúra elnevezése egy ausztriai helynévből (Salzburgtól 15 km), lelőhelyből ered. A Dunántúlon a Hallstatt C (7. század) és D (6. század) időszak a kora vaskort fedi. Anyagi kultúrájukban keleti {V-371.} és déli (balkáni és itáliai Villanova kultúra), valamint nyugati hatások mutathatók ki. Az elhunytakat hamvasztást követően temették el (a Somló, illetve a Ság hegy körüli, a Pécs-jakabhegyi és a soproni halmokba; Fehérvárcsurgó, Lovászpatona, Nagyberki, Süttő, Százhalombatta, Vaszar és Vaskeresztes vezető réteghez tartozóit is halomsírok – tumulus – alá). A halomsírmezők kutatása a 19. század utolsó évtizedeitől és a 20. század elejétől napjainkig folyik. A Sopron-várhelyi halmok egyikéből származik az a világhírű urna, amelyen – többek között – szövésábrázolás és valamilyen ünnepi „körmenet” látható. A halmok sírkamrái fából (pl. Csönge, Fehérvárcsurgó, Százhalombatta) vagy kőfallal, fa födémmel (pl. Mesteri, Süttő, Vaskeresztes), illetve kőből (pl. Kismező) készültek. Néha előfordul a kocsival történő eltemetés (pl. Somlóvásárhely I. halom), gyakrabban a lószerszámok, különleges mellékletként a bikafejjel díszített agyagedény és bronz situla (italkeverő edény), valamint az agyagból készített napszimbólumok, holdidolok. Az ún. „köznépet” jóval szegényesebb, ún. lapossíros temetőkben találták meg (Halimba, Nagydém, Süttő).
Magaslati, több esetben erődített, kő vagy fa és föld felhasználásával épített sáncokkal épített településeik Sopron-Várhelyen, Süttő-Nagysáncon, Tihany-Óváron és a velemi Szent Viden kerültek elő. Legjobban a soproni Várhely kutatott (Patek Erzsébet, 1982). Ezek mellett ismertek folyóvíz melletti erődített telepeik (pl. a Duna melletti Süttő-Nagysánctető), illetve a köznép kis telepei (pl. Csönge, Pilismarót-Szobi rév). A településeken felszínre épített boronaházak és földbe mélyített építmények álltak.

A korszak dél-dunántúli lakosságát az illyrekkel, pannonokkal és venétekkel szokás azonosítani. (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)

A kelták

A német Paul Reinecke tanulmánya kelták (Franciaországban gallok, Kis-Ázsiában galaták) civilizációja az 5. század végén jelent meg a Kárpát-medencében. A Dél-Dunántúlon élő venétek(?), a pannonok, az illyrek és a kelták képezték később a római kori Pannonia őslakosságának zömét. A Kárpát-medencei kelták északról és nyugatról érkeztek, és innen vezettek hadjáratokat délre, a Balkán felé. Ugyanakkor itáliai kapcsolataik is voltak {V-372.} (erre utal a Keszthely-dobogói bronzszobrocska). Az ide érkező kelták halottaikat először korhasztással (csontvázas rítus), majd – a helyi lakossággal történő keveredést követően – hamvasztással temették el. A sírok némelyikét körárok határolta (pl. Ménfőcsanak, Vác/Kosd), s néhány esetben a sírgödröt fával bélelték (pl. Nagymánya, Tótmegyer).
E korszak kutatásában hazai szenzációnak számít a szalacskai pénzverő- és öntőműhely (feltárója és publikálója [1906–1911] Darnay Kálmán). A 20. század első felében Horváth Adolf János amatőr kutató által feltárt, kb. 100 síros szobi temető anyaga sajnos máig sincs részleteiben publikálva. A kosdi temetőből, amelyet az 1920-as évek második felétől amatőrök ástak, illetve 1926-ban Bella Lajos és Fettich Nándor kutatta, rengeteg tárgy került a Magyar Nemzeti Múzeumba – és külföldre.
Kaposvári Gyula (1916–1998) szolnoki múzeumigazgató leletmentése során került sor a jászberényi Cserőhalmon a kelta temető feltárására és publikálására (1969); itt találták meg a hazai anyagban egyedülálló, sárkánydíszű, bronz ivókürtöt. Nagy és fontos dunántúli temetőiket Ménfőcsanak, Magyarszerdahely és Rezi határában, továbbá Szomódon, Borsosgyőrött és Vácon (valójában Kosd határában) találtak meg.
Településeik két nagy típusba sorolhatók: magaslati erődített és síkvidéki telepek. Föld-fa vagy föld-kő-fa sáncú erődített telepeket nem csak hegyre (Balatonföldvár, Sopron, Velem, Gellérthegy), hanem folyóvíz mellé, sík területre is (Ostffyasszonyfa,) építettek. Ezek egy részének (pl. Velem, Gellérthegy) kutatása már a 20. század elején megindult, de a sáncok alapos vizsgálatára csak az 1960-as évektől került sor, legújabban magyar–francia program és a góri leletmentés keretében. Góron 30 m hosszúságban sikerült dokumentálni a sánc szerkezetét. Kisebb-nagyobb telepkutatásokat Acsán (Patay Pál, 1959), Ivánban (Nováki Gyula, 1961), Lébényben (Pusztai Rezső, 1967), Balatongyörök és Keszthely (Horváth, 1987, 1972), valamint Sé határában végeztek. A késő kelta (LT D) telepek közül a ljesebben feltárt és legjobban publikált (1969), a Gellérthegy–tabáni. A környezetrekonstrukció nemzetközileg számon tartott, komplex példája a soproni Krautacker településéről készült.

{V-373.} A vas feldolgozását a kelták tömegméretekben, iparszerűen végezték, és új tárgytípusokat (pl. juhnyíró olló, eke, kasza) honosítottak meg a Kárpát-medencében. Díszített kardjaikról (ún. „szép kard” vagy „magyar kard stílus”) Szabó Miklós és Petres Éva jelentetett meg monográfiát (1992). Az első kelta pajzsot, a ménfőcsanakit Uzsoki András (1925–) rekonstruálta (1970). A Badacsony-lábdihegyi kettősfej a kelta koponyakultusz egyetlen olyan hazai emléke, amely egyúttal helyi, fejlett kőszobrászatukra utal. Edényeiket zömmel korongon készítették, és gyakran bepecsételt díszítéssel (állatküzdelem, koncentrikus kör) látták el. A fazekasok égetőkemencéit az alábbi helyeken tárta fel a kutatás: Békásmegyer (Nagy Lajos [1897–1946], 1942), Sopron (Jerem Erzsébet, 1984), Esztergom (Kelemen Márta, 1987) és Gór (Ilon Gábor, 1998). Jellegzetes ékszerük volt a sokszor az övet díszítő, maszkos üveggyöngy; első példányát Lehóczky Tivadar 1906-ban Munkácsról közölte. Textilmaradványt Rezi 59. sírjából sikerült megmenteni. (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1320.html)